Úgy gondoljuk, remek koncepciót találtunk ki a helyi vizekhez, amelyeket csodás, svéd tervezésű palackokban lehet felszolgálni. De Ön nyilvánvalóan arra is kíváncsi, vajon mi a véleménye erről az ügyfeleinknek.
Jó szórakozást:
„Az első pillanattól kezdve jól működik a saját palackozású vizünk. A telepítést követően, már a nyári időszakban is átlag napi 150 palackkal értékesítettünk, és csak most indul a konferencia szezon!”
– Csere András szállodaigazgató, Caramell Premium Resort Bükfürdő
„Egy-két nap alatt azonosultunk a rendszerrel, és megnőtt a vízforgalmunk is. Meggyőződésünk, hogy palackos víz tekintetében ez a jövő!”
– Konrády Zoltán tulajdonos, KNRDY Steakhouse Budapest
„A Thoreau vízzel Dániában találkoztam először. Már akkor tudtam, hogy ilyet szeretnék az étterembe is. A vendégeink visszajelzése alapján úgy tűnik, hogy jó választás volt, így az Onyx étkezések fontos szereplője az elegáns Thoreau víz.”
– Salfai-Kovács Gergely Restaurant Manager, Onyx étterem Budapest